A sztrájk, ami soha nem valósult meg

2019 decemberében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) közösen sztrájkot hirdetett. A követelések egyértelműek voltak: bérrendezés, jobb munkakörülmények, és az, hogy a szociális ágazatra fordított állami kiadások érjék el az EU-s átlagot. A szociális dolgozók – akik az idősek, fogyatékkal élők és rászorulók mindennapi ellátásáért felelnek – évek óta alulfizetettek és túlterheltek voltak.

Mivel a sztrájk a lakosság alapvető szükségleteit érintette, a feleknek meg kellett állapodniuk a „még elégséges szolgáltatásról”, azaz a minimális ellátás biztosításáról a munkabeszüntetés idejére. A két szakszervezet előterjesztette javaslatát, a kormány azonban visszadobta azt, és újat kért – anélkül, hogy jelezte volna, mit lenne hajlandó támogatni. Ez a taktika nem volt ismeretlen: a korábbi években a pedagógusok sztrájkját is hasonló módszerekkel próbálták ellehetetleníteni.

Bírósági körhinta és eltűnt idő

A szakszervezetek 2020 februárjában bírósághoz fordultak. Első fokon nyertek, másodfokon vesztettek, végül a Kúria 2020 decemberében nekik adott igazat. A döntés azonban addigra már értelmetlenné vált: az utolsó olyan nap is eltelt, amelyet a szakszervezetek a munkabeszüntetésre megjelöltek. Ha újra sztrájkolni akartak volna, elölről kellett volna kezdeniük a teljes folyamatot.

A Magyar Helsinki Bizottság segítségével a SZÁD az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult. A strasbourgi bíróság május 12-én kimondta: Magyarország megsértette a SZÁD és tagjainak egyesülési szabadsághoz való jogát. Az ítélet szerint a magyar állam annyira elhúzta a sztrájkhoz szükséges kötelező eljárásokat, hogy ezzel gyakorlatilag kiüresítette a sztrájkjog érdemi gyakorlását. A bíróság 10 ezer euró sérelemdíj és az eljárási költségek megfizetésére kötelezte Magyarországot.

A sztrájkjog, ami csak papíron létezett

Az EJEB ítélete rávilágít egy mélyebb problémára: a magyar jogrendszerben a sztrájkjog formálisan létezik, de a gyakorlatban a kormányzat sorozatos akadályokat gördített az érvényesítése elé. A bíróság szerint a sztrájk csak akkor valós érdekvédelmi eszköz, ha időben gyakorolható. A magyar állam mulasztásai és az elhúzódó eljárások, valamint a kormány érdemi együttműködésének hiánya miatt megfosztotta a tervezett munkabeszüntetést annak gyakorlati jelentőségétől.

„A strasbourgi ítélet nemcsak a szociális ágazat dolgozóinak ad igazat, hanem fontos iránymutatást jelent minden magyar munkavállaló számára: demokratikus társadalomban az egyesülési jog alapján a munkavállalók kollektív fellépését, véleménynyilvánítását és érdekvédelmét biztosítani kell. Az államnak az is kötelessége, hogy valódi, hatékony és időben hozzáférhető jogvédelmet garantáljon abban az esetben, ha e jogot megfelelő alap nélkül korlátozzák” – mondta Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

Rendszerszintű probléma

Az ítélet nem elszigetelt eset. Kádár András a sajtótájékoztatón felidézte: a leköszönt kormány minden, a végrehajtó hatalmat ellenőrizni kívánó szerv vagy szervezet – civil szervezetek, Alkotmánybíróság, szakszervezetek – mozgásterét jelentősen korlátozta. A Helsinki Bizottság szerint a sztrájkolni vágyó pedagógusokkal is hasonló történt, akik végül a polgári engedetlenséghez fordultak.

A bíróság februárban jogsértőnek találta az úgynevezett „megbízhatósági törvényt” is, ami alkalmas arra, hogy az állami dolgozókat titkosszolgálati eszközökkel megfigyelje. Ezek a döntések együtt egy olyan rendszert rajzolnak ki, ahol a munkavállalói jogok érvényesítése szisztematikus akadályokba ütközik.

Mit tehet az új kormány?

A Tisza-kormány számára az ítélet egyszerre kihívás és lehetőség. A 10 ezer eurós sérelemdíj és az eljárási költségek kifizetése a kisebbik probléma. A nagyobb kérdés az, hogy az új kormányzat képes-e és hajlandó-e gyökeresen megváltoztatni a munkavállalói jogok kezelését.

Köves Ferenc, a SZÁD elnöke az ítélet után egyértelművé tette: követelik a munka törvénykönyvének módosítását, hogy a jogszabály támogassa a munkavállalók önvédelemhez való jogát. „Követeljük, hogy a magyar állam vonja le a döntés következményeit, biztosítsa a szakszervezeti jogok tényleges érvényesülését, és hagyjon fel minden olyan gyakorlattal, amely a munkavállalói önszerveződést akadályozza” – mondta.

Az új kormányzat eddigi kommunikációja alapján a munkavállalói jogok erősítése és a szociális párbeszéd helyreállítása szerepel a napirenden. A kérdés az, hogy ez a szándék átmegy-e a gyakorlatba is. Az EJEB ítélete ugyanis világos iránymutatás: a sztrájkjogot nem lehet eljárási akadályokkal kiüresíteni. Ha az új kormány ezt figyelmen kívül hagyja, az nemcsak újabb strasbourgi pereket, hanem a munkavállalói bizalom végleges elvesztését is jelentheti.

Tágabb összefüggések

Az ítélet egy hosszabb folyamat része. Magyarország az elmúlt években számos EJEB-ítéletet kapott a munkavállalói jogok, a civil szervezetek működése és a jogállamiság területén. A probléma azonban nemcsak jogi, hanem politikai is: a korábbi kormányzat a szakszervezeteket és a civil szervezeteket ellenségként kezelte, nem pedig partnerként.

A Tisza-kormány számára a tét nem kisebb, mint hogy sikerül-e helyreállítani a bizalmat az állam és a munkavállalók között. Ehhez nem elég a strasbourgi ítéletek végrehajtása – szükség van a munka törvénykönyvének átfogó reformjára, a szakszervezeti jogok erősítésére és a szociális párbeszéd intézményesítésére.

Az EJEB ítélete tehát nem pont, hanem inkább kettőspont: egy új fejezet kezdete a magyar munkavállalói jogok történetében. Hogy ez a fejezet a jogok megerősödéséről vagy további kiüresedéséről szól, az az új kormányon múlik.