A szék, ami túl nagy múltú a napi használatra
2026. május elején, az Országgyűlés alakuló ülésén Forsthoffer Ágnes (Tisza Párt alelnöke, házelnök) még Tisza István egykori miniszterelnök és házelnök székében foglalt helyet. A kép szimbolikus erejű volt: a Tisza Párt által indított rendszerváltás első parlamenti napján a névadó politikus relikviája adta a keretet. A fotók bejárták a sajtót – sokan úgy értelmezték, hogy az új házelnök a történelmi folytonosságot és a Tisza-örökséget kívánja hangsúlyozni.
Ám a folytatás más irányt vett. Alig néhány nappal később az Országgyűlés Hivatala a Telex kérdésére közölte: a házelnök „a mindennapi használat gyakorlati szempontjai alapján a továbbiakban másik széket kíván használni”. A kiemelkedő történeti és műtárgyi értékű bútordarabot pedig „intézkedni fog annak kiállításáról az Országgyűlési Múzeum egyik tárlatában”.
Több mint egy bútor: a szék története
A szék nem akármilyen darab. Az alsóházi elnöki szék, amelyet az Országház 1902-es átadásakor készítettek, és amelyet Tisza István is használt – előbb házelnökként, majd miniszterelnökként. A bútordarab az épület egyik legrégebbi, eredeti berendezési tárgya.
2013-ban a Nemzeti Múzeumtól vette vagyonkezelésbe az Országgyűlés Hivatala, és azóta a plenáris ülésterem eredeti berendezéseként funkcionált. Kövér László (Fidesz-KDNP, volt házelnök) 2013-tól egészen 2026-ig ebben a székben elnökölt – gyakorlatilag a teljes házelnöki időszaka alatt.
Szimbolikus szakítás a NER-rel?
A döntés szimbolikus jelentőségű. Míg Kövér a történelmi relikviát a hatalom folytonosságának eszközeként használta – mintegy magára öltve Tisza István örökségét –, addig Forsthoffer a muzealizálás mellett döntött. Ezzel a gesztussal a Tisza-kormányzat a szimbolikus szakítást is hangsúlyozza a NER-rel: a történelmi tárgyak nem a mindennapi hatalomgyakorlás kellékei, hanem a közönség számára is hozzáférhető kulturális örökség részei.
A hivatalos indoklás ugyanakkor pragmatikus: a mindennapi használat gyakorlati szempontjai. A szék ugyanis – bár impozáns darab – nem feltétlenül ergonomikus, és a hosszú ülések során kényelmetlen lehet. Ráadásul a műtárgyvédelmi szempontok is indokolják, hogy egy 120 éves bútort ne tegyenek ki a napi használat kopásának.
Mit üzen ez a döntés?
A Tisza-kormányzat eddigi lépései – az EU-zászló visszahelyezése a Parlament homlokzatára, a Karmelita kolostor iratmegsemmisítőinek leleplezése, a minisztériumi luxusirodák feltárása – mind a NER szimbolikus és gyakorlati felszámolását célozták. A Tisza István-szék múzeumba kerülése ebbe a sorba illeszkedik.
Ugyanakkor a döntés azt is mutatja, hogy az új kormányzat nem kívánja kisajátítani a történelmi szimbólumokat. Forsthoffer nem Tisza István örököseként, hanem a demokratikus intézményrendszer megújítójaként kíván fellépni. A szék múzeumba kerülése így egyszerre gesztus a múlt tisztelete és a jövő felé fordulás felé.
A szék útja a múzeumba
Az Országgyűlés Hivatalának muzeális szervezeti egysége – amely az Országgyűlés történetéhez, a Kossuth Lajos térhez és az Országház ipar- és képzőművészetéhez, építéstörténetéhez kapcsolódó kulturális javakat gyűjti, őrzi, dolgozza fel és adja közre – gondoskodik a szék megfelelő elhelyezéséről és bemutatásáról. A közönség így hamarosan megtekintheti a történelmi darabot az Országgyűlési Múzeum egyik tárlatában.
A döntés apró gesztusnak tűnhet, de a szimbolikus politika nyelvén sokatmondó. A kérdés csak az: vajon a Tisza-kormányzat képes lesz-e a szimbolikus lépéseken túl az intézményi reformok mélyítésére is? A szék múzeumba kerülése jó irány, de a valódi változáshoz több kell – például a közpénz-felhasználás átláthatóságának növelése és a hivatali dolgozók érdekeinek figyelembevétele.