A csendes kérelem, ami alkotmányos kérdést nyitott
2021 nyarán, Budapesten, az Eucharisztikus Világkongresszus idején a főváros megtelt zarándokokkal és turistákkal. A rendőrség fokozott figyelemmel ügyelt a közrendre. Ekkor történt, hogy egy hallássérült hajléktalan férfi – aki nem tudott beszélni – egy előre megírt szöveg felmutatásával kért pénzt a járókelőktől. Nem szólított meg senkit, nem volt agresszív, nem zavart senkit. Mégis megbüntették.
A rendőrség 50 ezer forint szabálysértési bírságot szabott ki rá, hivatkozva a szabálysértési törvény 139. §-ára, amely szerint szabálysértést követ el, „aki közterületen vagy nyilvános helyen, olyan módon koldul, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja”. A feljelentés szerint cselekménye „a társadalomra veszélyes, tekintettel arra, hogy e szabálysértés védett tárgya a közterület rendje, a háborítatlan magánélethez való jog, valamint a gyermekek egészséges fejlődéshez való joga”.
A bíróság később szóbeli figyelmeztetésre enyhítette a büntetést, mivel a férfi időközben alkalmi munkásként dolgozott, és már nem koldult. De a férfi – az Utcajogász jogvédő szervezet segítségével – nem nyugodott bele. Alkotmányjogi panaszt nyújtott be, azzal érvelve, hogy a törvény „az emberi méltóságból fakadó általános cselekvési szabadságába tartozó magatartást szankcionál”.
A panasz 2023 márciusában érkezett az Alkotmánybírósághoz, ahol hosszú pihentetés után, 2026. május 19-én született meg a döntés. Az Ab – Czine Ágnes előadó alkotmánybíró vezetésével – nem semmisítette meg a törvényi rendelkezést, de alkotmányos követelményként előírta: a koldulás szabálysértése csak akkor alkalmazható, ha az elkövető magatartása „a pénz átadása céljából leszólított személy biztonságát, illetve a közterület közcélú használatát közvetlenül veszélyezteti”.
A bírság, ami elzáráshoz vezet – a statisztika beszédes
Az Utcajogász a Belügyminisztérium statisztikáit felhasználva mutatta be a koldulás büntetésének valódi arcát. A számok könyörtelenek: 2021-ben a kiszabott helyszíni bírságok közel 70 százalékát átváltoztatták elzárásra. A megbüntetett koldusok jellemzően nem tudták befizetni a bírságot – így a szabálysértés egyenes utat jelentett a büntetés-végrehajtási intézetbe.
A Magyar Helsinki Bizottság is támogatta a panaszt, felhívva a figyelmet: a koldulás dekriminalizálása a börtönök zsúfoltságát is csökkenthetné. Hiszen a szabálysértési elzárás nem oldja meg a szegénységet – csak mélyíti a problémát.
Az Ab indoklása is elismerte: a szabálysértési szankció alkalmazása semmilyen hatással nincs a koldulás visszaszorítására. Az eljárások száma nem csökkent, a bírságok megtérülési aránya nem javult. A büntetés öncélúvá vált.
A jogalkotói szándék és a valóság
Az Alkotmánybíróság döntésében 1879-ig visszatekintve mutatta be a koldulás büntetésének történetét. A testület szerint a „koldulás szabályozásának (...) története alapján látható, hogy a szabályozás mögötti jogalkotói szándék mindig is az volt: a koldulás önmagában nem büntethető, nem veszélyes a társadalomra. A szabálysértési szankció alkalmazására kizárólag a közrendet és mások biztonságát veszélyeztető magatartások esetén kerülhet sor.”
A gyakorlat azonban mást mutatott. A rendőrség és a bíróságok az udvarias megszólítástól a néma koldulásig mindent büntettek – függetlenül attól, hogy az adott magatartás valóban veszélyeztette-e a közrendet. Az Ab most visszaterelte a jogalkalmazást az eredeti jogalkotói szándékhoz.
Ugyanakkor az Ab azt is kimondta: a törvényi rendelkezés ilyen feltétellel történő kiegészítésére a jogalkotó, nem pedig az Alkotmánybíróság hivatott. Vagyis a testület jelezte: a pontosítás a parlament feladata lenne.
A szociális vetítési alap és a szegénység kriminalizálása
A hallássérült férfit képviselő Molnár Noémi Fanni ügyvéd szerint a döntés mögött egy mélyebb probléma húzódik. „Súlyos problémát jelentett, hogy miközben a kormány a szociális ellátások alapját képező szociális vetítési alapot 2008 óta nem emelte, az változatlanul 28 500 forint, a szegénység számos formáját kvázi-büntetőjogi eszközökkel büntették” – mondta.
A szociális vetítési alap – amely a szociális segélyek, a lakásfenntartási támogatás és más ellátások alapját képezi – 2008 óta nem változott. Eközben az infláció, a lakhatási költségek és az élelmiszerárak többszörösükre nőttek. A szegénység nem csökkent – csak a büntetések száma nőtt.
Az Utcajogász, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért alkotta Szabálysértési Munkacsoport üdvözölte az Ab döntését, de jelezte: a valódi változáshoz a szociális ellátórendszer reformjára is szükség van. A döntés ugyanis nem oldja meg a szegénységet – csak azt mondja ki, hogy a szegényeket nem lehet büntetni a szegénységükért.
Előrelépés vagy félmegoldás?
Az Alkotmánybíróság döntése fontos mérföldkő a szegénység kriminalizálása elleni küzdelemben. A testület kimondta: a koldulás önmagában nem bűn. A bíróságoknak a jövőben figyelembe kell venniük az eljárás alá vont személy szociális helyzetét, a szociális ellátórendszerrel való együttműködését és tényleges rászorultságát.
Ugyanakkor a döntés nem teljes győzelem. Az Ab nem semmisítette meg a törvényi rendelkezést, csak szűkítette az értelmezését. A pontosítás a jogalkotó feladata – és kérdés, hogy a Tisza-kormány hajlandó-e meghúzni azt a bizonyos alkotmányos határt.
A Szabálysértési Munkacsoport szerint a döntés „fontos lépést jelent ahhoz, hogy az állam ne a szegényeket büntesse, hanem a szegénység felszámolása felé tegyen lépéseket”. De a lépések megtételéhez politikai akarat is kell. A kérdés továbbra is nyitott: vajon az új kormány képes lesz-e szakítani a NER azon gyakorlatával, amely a szegénységet bűncselekményként kezelte?
A néma koldulás ügye alkotmányos határt húzott. De hogy ezt a határt a gyakorlatban is tiszteletben tartják-e, az a következő hónapokban derül ki.