A Tisza Párt történelmi győzelme elsöpörte az ország álmait fojtogató bornírt önkényt, és véget vet a mítosznak, hogy a szélsőjobboldal feltartóztathatatlan – írja Scheiring Gábor közgazdász a Népszavában megjelent elemzésében. Ám a demokrácia felemelkedése nem a 90-es évek liberális modelljének visszatérését jelenti. A mágikus gondolkodás, hogy visszatérhetünk a rendszerváltás utáni évtizedekhez, egy újabb illiberális ciklusba torkolhat.
Az orbánizmus bukása nem a liberális demokrácia győzelme
Némileg igazságtalanul sarkítva, Orbán nem attól bukott meg, hogy a magyar boltosok, kamionsofőrök és ápolónők hirtelen John Locke-ot kezdtek volna olvasni. Azért bukott meg, mert bedőlt a gazdaság, és közben mindenki a saját szemével látta, ahogy a haverok osztálya új arisztokráciává konvertálja saját magát és az adófizetők milliárdjait. A 2020 óta felhalmozódott infláció elérte az 50 százalékot. A „keleti nyitás” kelet-ázsiai akkumulátorgyárakra feltett tétje alulteljesített. A befagyasztott uniós források pedig elvágták a rezsim kliensi vérkeringését. A rendszer erkölcsileg és gazdaságilag kifulladt.
A felszínen a rendszer nem volt mindig ennyire kaotikus
Az orbánizmus a 2010 előtti, külföldi tőkére és olcsó munkaerőre épülő liberális modell kimerülésére adott politikai válaszként született. Sikeresen integrált három bázist: megtartotta a transznacionális termelőtőke központi szerepét, helyzetbe hozta a hazai tőkésosztályt, a munkásokat pedig klientelista újraelosztással és nacionalizmussal láncolta magához. Ez több volt puszta korrupciónál. A cél a csúcsra járatott tőkefelhalmozás és az alsóbb rétegek csendjének megvásárlása volt. Ez a tekintélyelvű társadalmi szerződés a 2010-es évek konjunktúrájában működött is. A puszta felhalmozás azonban csak a gyors profitot hajszolja; minőségi államigazgatás és hosszú távú tervezés nélkül óhatatlanul autoriter haveri kapitalizmussá züllik. A függő fejlődés ellentmondásai végül visszatértek, és belülről marták szét az orbánizmus magját.
A morális züllöttség szimbóluma
Amikor milliók küzdenek azzal, hogy kifizessék a számlát a hó végén, amikor a végrehajtás valós veszély, amikor nincs közkórház, ahova páni félelem nélkül betérhetne az átlag magyar, miközben Balaton-parti villákban, adriai jachtokon és pannon szafariparkokban megy a NER-konform luxizás, akkor az állami intézményekben tapasztalt gyerekbántalmazás politikai védelme a rendszer morális züllöttségének tökéletes szimbólumává válik. Amikor az anyagi ígéretek szétfoszlottak, a kisebbségek és külső ellenségek gyűlöletére épülő morális pánikokból összevágott és mély büdzséből finanszírozott nemzeti szuperprodukció is elvesztette a közönségét. Idővel a NER-propaganda alfája és ómegája a félelem és kreténség lett, amin már csak nevetni lehetett, ha nem sírt éppen az ember.
A régi ellenzék kudarca
A „régi ellenzék” korábban is kapott esélyeket, de a kompetitív autoriter Orbán-rendszer nehezített pályáján nem tudott felnőni a feladathoz. A magyar társadalom politikailag tagolt értékszerkezete arányos, többfordulós választási rendszerrel egyeztethető össze – és ezt a Tisza-kormánynak szem előtt kell tartania.
A tanulság a Tisza-kormány számára
Scheiring üzenete egyértelmű: a Tisza-kormánynak nem a múltat kell visszahoznia, hanem egy új modellt kell felépítenie. A demokrácia felemelkedése lehetőség, de felelősség is. Sem az illiberalizmus, sem a történelem liberális vége nem eleve elrendelt. A mágikus gondolkodás, hogy visszatérhetünk a 90-es évek liberális demokráciájához, egy újabb illiberális ciklusba torkolhat. A Tisza-kormány feladata, hogy a múlt hibáiból tanulva, a jövőbe tekintve építse újjá a magyar demokráciát.