A Mohu veszteségének anatómiája
A Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. 2025-ös beszámolója szerint a cég 47,8 milliárd forintos adózott veszteséget könyvelt el, ami alig jobb a 2024-es 50,4 milliárdnál. A három fő üzletág – a palackvisszaváltási rendszer (DRS), a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) és a lakossági közszolgáltatás – mind veszteséges. A DRS 37,8 milliárd forintot bukott, a közszolgáltatás 69,4 milliárdot. A rendszer paradoxona, hogy minél több palackot váltanak vissza, annál nagyobb a Mohu vesztesége. A 2012-es szinten befagyasztott lakossági díjak és a drága automatarendszer működtetése strukturális problémát jelez, amelyet a Tisza-kormánynak sürgősen kezelnie kell.
A cég 450 milliárd forint körüli árbevétele ugyan nőtt, de az anyagjellegű ráfordítások már meghaladják a forgalmat. A tevékenység már a bérek és a kamatok előtt is veszteséges. A Mohu a Mol-csoport pénzügyi támogatására szorul, miközben a lakossági szemétszállítás díjait a 2012-es szinten fagyasztották be. A visszaváltási rendszerben a gyártók palackonként 6,9 forintot fizetnek, de a gépek üzemeltetése, karbantartása és a logisztika 70 milliárd forintos kiadást jelent. Az alumínium önfenntartó, a PET és az üveg viszont veszteséges. A rendszer környezetvédelmi szempontból sikeres – a visszaváltási arány 90 százalék körüli –, de gazdaságilag fenntarthatatlan.
A NER öröksége: 2012-es árak, 2026-os költségek
A Mohu helyzete nem független a NER örökségétől. A lakossági szemétszállítás díjait a Fidesz-kormány 2012-ben befagyasztotta, és azóta sem emelték. Ez a rezsicsökkentés része volt, de a hulladékgazdálkodásban katasztrofális következményekkel járt. A Mohu 60-70 alvállalkozón keresztül gyűjti a szemetet, de a bevételek nem fedezik a költségeket. A cég szerint a rendszeren lehet javítani – például két műszakos járműhasználattal –, de ez nem fogja eltüntetni a 70 milliárdos mínuszt.
A visszaváltási rendszer (DRS) 2024-ben még csak fél évig működött, 2025-ben viszont már egész évben. A gyártók palackonként 6,9 forintot fizetnek a Mohunak, ami 3 milliárd kezelt palack esetén 21 milliárd forint bevételt jelent. Ezzel szemben a gépek üzemeltetése, karbantartása, a palackok elszállítása, a boltok ösztönzése, a válogatás, a tisztítás és az informatikai megoldások 70 milliárd forintos kiadást jelentenek. A vissza nem váltott palackokra beszedett díj és a haszonanyagok értékesítése némi bevételt hoz, de ez meg sem közelíti a költségeket.
A kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) csapdája
Az EPR rendszer, amelyben a gyártók fizetnek a később keletkezett csomagolási hulladékért, szintén veszteséges. A Mohu számára ez egy kényszerpálya: a gyártók folyamatosan támadják a rendszert, mert szerintük túl magasak a díjak, miközben a Mohu szerint a díjak nem fedezik a költségeket. A cég egyetlen nyereséges ága az „egyéb” kategória, amely vélhetően a cégek kiszolgálásából és a haszonanyag-értékesítésből származik – de ennek pontos összetétele nem ismert.
A Mohu bízik abban, hogy a szabályozott üzletágban hosszú távon sikeres lehet, de ehhez a rendszer átalakítására van szükség. A Tisza-kormány előtt álló feladat: hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a hulladékgazdálkodást anélkül, hogy a lakosságra vagy a gyártókra aránytalan terhet róna. A jelenlegi helyzetben a Mohu a Mol-csoport pénzügyi támogatására szorul, ami hosszú távon nem fenntartható.
Környezetvédelem kontra gazdaságosság
A Mohu esete jól mutatja a környezetvédelem és a gazdaságosság közötti feszültséget. A visszaváltási rendszer környezetvédelmi szempontból sikertörténet: a palackok 90 százalékát visszaváltják, ami jelentősen csökkenti a környezetterhelést. Ugyanakkor a rendszer gazdaságilag fenntarthatatlan, és a veszteséget végső soron az adófizetők állják – akár a Mol-csoporton, akár közvetlen állami támogatáson keresztül.
A szakértők szerint a megoldás a díjak emelése és a rendszer hatékonyságának javítása lehet. A lakossági szemétszállítás díjait 14 éve nem emelték, miközben az infláció és a bérköltségek jelentősen nőttek. A visszaváltási rendszerben a gyártói díjak emelése vagy a rendszer állami támogatása lehet a kiút. A Tisza-kormánynak mérlegelnie kell: a környezetvédelmi célok érdekében hajlandó-e további közpénzt áldozni a rendszerre, vagy a piaci mechanizmusokra bízza a megoldást.
A Mohu vesztesége nem csupán egy cég problémája, hanem a NER örökségének szimbóluma: a 2012-es árakon befagyasztott közszolgáltatások és a rosszul megtervezett rendszerek hosszú távon fenntarthatatlanok. Az új kormányzatnak sürgősen lépnie kell, mielőtt a Mohu veszteségei tovább nőnek, és a Mol-csoport is kénytelen lesz radikális lépéseket tenni.