A kongresszusi hasonlat
Orbán Viktor, a Fidesz volt miniszterelnöke a párt szombati tisztújító kongresszusán és a közösségi médiában is egy személyes, érzékeny történetet használt fel politikai hasonlatként. „A kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az egész országgal. Úgy is mondhatom, hogy ma az ország a Varga Judit” – írta ki Facebook-oldalára, majd a „Team Judit” megjegyzéssel zárta posztját. A volt miniszterelnök ezzel arra a 2024-ben nyilvánosságra került, de soha nem bizonyított vádra utalt, miszerint Magyar Péter (Tisza Párt elnöke, miniszterelnök) bántalmazta volna volt feleségét, Varga Juditot.
A vádak háttere
A hasonlat előzménye, hogy Varga Judit, aki Orbán kormányában igazságügyi miniszterként dolgozott, 2024-ben Hajdu Péter műsorában állította: volt férje, Magyar Péter fizikailag és verbálisan is bántalmazta házasságuk alatt. Magyar Péter ezt mindvégig tagadta. Még a vádak nyilvánosságra kerülése előtt egy Facebook-posztban azt írta: „a suttogó propaganda azt terjeszti, hogy többször megvertem a gyerekeim anyját”. A vádakat később „totálisan abszurdnak” és „minden valóságalapot nélkülözőnek” nevezte. A HVG korábban megszerzett egy rendőrségi jelentést, amely a házaspár egyik veszekedése nyomán készült, de a lap soha nem állította, hogy Magyar Péter megverte volna Varga Juditot. A vádak bírósági bizonyítást soha nem nyertek.
Varga Judit válasza
A Telex megkereste Varga Juditot, aki azóta visszavonult a politikai szerepvállalástól, és megkérdezték tőle, mit érez amiatt, hogy Orbán Viktor az ő személyes történetét használta fel politikai hasonlatként. A volt miniszter asszony válasza mindössze három szó volt: „Mindig van kiút”. Ugyanezt a mondatot írta korábban egy kapcsolati erőszakról szóló kisfilm mellé is, amelyet azután posztolt, hogy Magyar Péter először cáfolta a bántalmazási vádakat. A rövid, de sokatmondó válasz egyszerre utalhat a személyes traumából való kilábalásra és a politikai helyzetből való kiút lehetőségére is.
A politikai kommunikáció határai
Orbán Viktor hasonlata több szempontból is problémás. Egyrészt egy soha be nem bizonyított, súlyos magánéleti vádra épít, másrészt egy olyan személyt tesz meg a „bántalmazott ország” szimbólumává, aki maga is tagadta, hogy áldozat lenne, és aki egyértelművé tette, hogy a múltban történteket lezárta. A volt miniszterelnök retorikája ismét a személyes sérelmek és a politikai ellenfél démonizálásának eszközéhez nyúl, ami a NER-korszak egyik jellegzetessége volt. A Tisza-kormány számára ez a támadás egyben lehetőség is: a visszafogott, a személyeskedést kerülő válasz – amit Varga Judit is példázott – a politikai kultúra megújulásának ígéretét erősítheti.