Elfogyott a stratégiai dízel

Levelet küldött a Mol egyes kisebb benzinkutaknak, amelyben arról tájékoztatta őket, hogy a stratégiai tartalékokból számukra biztosított normál dízel mennyisége elfogyott. A 444-hez eljutott levél szerint a cég az 52/2026 (III.9.) számú kormányrendeletre hivatkozva közölte: „az Ön részére stratégiai tartalékokból biztosított normál dízel termékhányad felhasználásra került”. A levél tartalma alapján elfogytak az érintett benzinkutaknak kiutalt stratégiai dízelkészletek, amely nagy problémákat okozhat.

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének szakértője a 444-nek elmondta: a levelet még nem minden benzinkút kapta meg, csak azok, amelyek már felhasználták a rájuk vonatkozó mennyiséget. „A stratégiai készletek a Mol és más nagykereskedők részéről is szét lettek osztva a partnereik között, akik egy adott, előre meghatározott mennyiséget kaptak” – mondta. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője is megerősítette a készletek fogyását, hozzátéve, hogy ez már hetek, hónapok óta téma volt a szakmai berkekben.

Láncreakció fenyeget

Egri szerint „ezzel eldőlt az első dominó”. Ha például tíz benzinkútból háromnál elfogynak a védett áras termékek, az autósok a maradék hétnél próbálnak tankolni. „Egy benzinkút tárolói kapacitása azonban nem végtelen, ahogy a szállítási kapacitások sem azok. Így idővel a maradék hét benzinkút is ki fog fogyni a védett áras termékekből” – tette hozzá.

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg a 2022-es törvény hatályos, amely szerint a benzinkutaknak kötelező védett áras üzemanyagot árulni. „Amennyiben a kút üzemszünetet rendel el ellátási okra hivatkozva, át kell adnia a benzinkutat üzemeltetésre olyan üzemeltetőnek, aki védett áron hajlandó értékesíteni. Mivel általános áruhiány van a nemzetközi piacokon mind kőolajból mind gázolajból, szép lassan először ellátási foltok alakulnak ki az országban majd az egész ellátási rendszer összedől, ahogy az megtörtént 2022-ben” – figyelmeztetett.

A Mol válasza

A Mol megerősítette a levél kiküldését. Közleményük szerint az egyes vevőknek elérhető stratégiai készletek „előre meghatározott mennyiségűek”. Hozzátették: „Éppen ezért a MOL tájékoztatta az érintett nagykereskedelmi viszonteladói partnereit arról, hogy amennyiben egy adott vevő számára rendelkezésre bocsátott stratégiai üzemanyag-mennyiség felhasználásra kerül, akkor a további üzemanyagigényeket saját termelésből, védett áron (benzin 595 Ft, gázolaj 615 Ft) szolgálja ki.”

A piaci árak jelenleg 696 forint a benzin és 731 forint a dízel literenként, szemben a védett 595 és 615 forinttal. A különbség a dízlnél literenként 116 forint. Az Ásványolaj Szövetség korábban jelezte: a Barátság kőolajvezeték újraindulása az alapvető problémát nem oldja meg.

A Tisza-kormány kihívása

A helyzet komoly kihívás elé állítja a Tisza-kormányt. Magyar Péter miniszterelnök korábban bejelentette, hogy a Mol tudomásul vette a védett árak fenntartását, és hogy az „nem ró többletköltséget” az államkasszára. Azonban az, hogy a Mol – egy az államtól elvileg független, piaci, sőt tőzsdei vállalkozás – egzecíroztatása aggályos, és kérdés, hogy a jelenlegi olajárak mellett meddig lehet képes saját üzleti eredménye terhére a piaci ár alatti üzemanyaggal ellátni az országot. Különösen, hogy a nyomott ár ösztönzi a fogyasztást, miközben éppen annak visszafogására volna szükség. A piaci szint alá nyomott kiskereskedelmi ár ugyanakkor ellehetetleníti a termékimportot, amire pedig szükség lenne, a Mol ugyanis önállóan nem képes kielégíteni a hazai igényeket. Az előző árkorlátozást 2022-ben ki kellett vezetni, miután a fenti okokból fenntarthatatlan volt. A mostani helyzet hasonló kimenetelre figyelmeztet.