A bejelentés

Csaknem négy évtized után megszűnik a Hitel folyóirat. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Anyanyelvi Kollégiuma egyetlen forinttal sem támogatta a lap 2026-os kiadását – jelentette be a szerkesztőség a Facebookon. Papp Endre főszerkesztő szerint a kollégium tagjai „közvetlenül segítették elő az egyelőre felfoghatatlan véget”.

A vita

A döntést Győrffy Ákos, az NKA Anyanyelvi Kuratóriumának tagja azzal indokolta, hogy a Hitel mögött tőkeerős cégcsoport, a Libri-Bookline Zrt. áll, amelynek 98,41 százalékos tulajdonosa a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC). Szerinte az NKA-nak nem feladata egy ilyen hátterű lapot támogatni. L. Simon László kommentjében viszont azt kérdezte: miért nem tudja a kiadó kitermelni az évi 20 millió forint alatti támogatás kiesését?

A lap története

Az 1988-ban alapított Hitel a konzervatív oldal meghatározó folyóirata volt, alapító főszerkesztője Csoóri Sándor, munkatársai között volt Esterházy Péter és Csurka István is.