Az utolsó órák döntése

Csütörtök éjszaka megjelent a Magyar Közlöny – és egy Hivatalos Értesítő is –, nagy valószínűséggel Magyarország hivatalos lapjának utolsó olyan száma, ami Orbán Viktor miniszterelnöki döntéseit tartalmazza. A leköszönő kormány jogszabályt már nem alkotott, két kormányhatározatot viszont igen. Ezek egyikével Orbán Viktor segítséget kínált a Ferencvárosi Torna Clubnak, aminek az elnök Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója.

Az 1136/2026 számú, elnevezése szerint „egyes költségvetési kérdésekről” szóló, mindössze három pontból álló kormányhatározat ugyanis „felkéri a honvédelmi minisztert” arra, hogy „amennyiben a Ferencvárosi Torna Club kezdeményezi az állam irányába fennálló kötelezettségeinek időbeli átütemezését, és ezt a jogszabályok lehetővé teszik, vizsgálja meg a kérelem kedvező elbírálásának lehetőségét”.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Az állam irányába számos kötelezettsége áll fenn egy jogi személynek, mint amilyen például egy sportegyesület, de ezek közül a legfontosabb és leginkább olyan jellegű, aminél értelmezhető az időbeni átütemezés, az a különböző adók és járulékok befizetése, illetve ezzel kapcsolatos adminisztráció, adatszolgáltatás határidőre történő elvégzése (emellett felmerülhetnek esetleges állami vagyonelemek használatáért fizetendő díjak). Nem is kis összegről van szó, Kubatov Gábor nagyjából egy éve, tavaly áprilisban azt mondta, hogy az általa vezetett klub több mint 70 milliárdos bevételt termelt a magyar államnak.

Magyarán a kormányhatározat megnyit egy kiskaput az FTC-nek, hogy ha kéri, egyedi miniszteri jóváhagyást kaphasson a közterhekkel kapcsolatos kifizetések elhalasztására. A kormány ezt a döntést két ponttal indokolja: egyrészt azzal, hogy „a sportszervezetek tevékenysége kiemelt jelentőséggel bír az egészségmegőrzés, az ifjúságnevelés, valamint a közösségépítés területén”, másrészt azzal, hogy „az elmúlt évek gazdasági kihívásai, ideértve a koronavírus világjárványt, az energiaválságot, majd az orosz–ukrán háborút, komoly nehézségek elé állították a sportszervezeteket”.

Tehát az öt évvel ezelőtti világjárvány és négy éve tartó háború minden sportszervezetet megterhelő hatásai miatt mostantól az FTC, de csak az FTC kérheti az „állam irányába fennálló kötelezettségeinek” átütemezését.

A NER utolsó ajándéka

A döntés kizárólag az FTC-re vonatkozik, ami a NER futball-instrumentalizálásának utolsó mozzanata lehet. A Fidesz-rendszer a magyar futballt stratégiai szintre emelte és gazdasági-politikai projektté alakította: stadionépítések, mesterséges klubemelkedések, NER-lovag tulajdonosok és állami szponzorálás révén az NB I. a NER játszótere lett. Az állami pénzcsapok és a szürreális bevétel-növekedések (járvány alatt 21 százalékos emelkedés) a politikai kontroll és a közpénz-visszaélés konkrét eszközei voltak.

A Tisza-kormány számára ez a lépés egyértelmű üzenet: a sportfinanszírozás átláthatóságának helyreállítása sürgető feladat. Az új kormányzatnak el kell döntenie, hogy folytatja-e a NER által kijelölt utat, vagy valóban depolitizálja a magyar futballt. A következő hetekben kiderül, hogy a Tisza-kormány képes-e szakítani a múlt gyakorlatával.