„Egyetlen író sem él meg” – a kapitalizmus, a politika és a tabuk szorításában vergődő magyar irodalom

<!-- VIDEO_EMBED -->

„Kapitalista verkli” és politikai csapda – a magyar könyvpiac anatómiája

Egy friss, alig több mint egyperces videóban egy magyar író őszintén beszél a hazai irodalom anyagi lehetetlenségéről. Azt állítja: Magyarországon egyetlen író sem tud megélni a könyveiből. Ennek okát két tényezőben látja: a politikában és a „kapitalista verkli” működésében. Utóbbin szerinte nem nagyon lehet változtatni – legalábbis nem tudja, hogyan.

A „kapitalista verkli” kifejezés pontosan leírja azt a mechanizmust, amelyben a könyvpiac működik. A kiadók a profitot helyezik előtérbe, a szerzői jogdíjak alacsonyak – a legtöbb esetben a könyv árának 8-12 százaléka –, a könyvesboltok pedig a bestsellereket tolja. Ebben a rendszerben a kortárs magyar irodalom – különösen a kevésbé ismert szerzők – esélytelenek. A politikai helyzet pedig tovább rontja: a NER éveiben a kultúra finanszírozása átpolitizálódott, a független kiadók és szerzők háttérbe szorultak. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázati rendszere gyakran a kormányközeli kiadókat preferálta, a közmédia pedig alig foglalkozott a kortárs irodalommal.

A probléma nem új keletű. A magyar írók hagyományosan másodállásból, tanításból, újságírásból vagy ösztöndíjakból tartják fenn magukat. A rendszerváltás után a könyvpiac liberalizációja – miközben a választékot bővítette – a szerzői jövedelmeket is lenyomta. A 2000-es években a könyvesboltok hálózatosodása (Libri, Líra) tovább koncentrálta a piacot, a kisebb kiadók pedig egyre nehezebben jutottak el az olvasókhoz. A NER alatt a közpénzek elosztása pedig tovább torzította a piacot: a kormányközeli kiadók és szerzők előnyhöz jutottak, míg a függetlenek kiszorultak.

A munka tabu – és az írás láthatatlan órái

Az író a mindennapokról is beszél: gyakran kérdezik tőle, hány órát ír naponta. Bár a szám nem magas – egy orvos vagy egy árurakodó sokkal többet dolgozik –, a három óra írás sem jelenti, hogy a többi időben nem az alkotással foglalkozik. A munka szerinte tabu téma. Ez a mondat jól mutatja, hogy a kreatív munka társadalmi megbecsültsége alacsony: az írást sokan nem tekintik „igazi” munkának, pedig a háttérben rengeteg olvasás, kutatás, szerkesztés és önmarcangolás áll.

A „munka tabu” kifejezés mögött egy mélyebb társadalmi probléma húzódik: a magyar társadalomban a fizikai munka és a hivatali állás a megbecsült, míg a szellemi alkotómunka – különösen a művészet – gyakran „hobbiként” van számon tartva. Ez a hozzáállás a rendszerváltás után erősödött fel, amikor a piacgazdaság a gyors anyagi sikert helyezte előtérbe. Az írók, költők, képzőművészek gyakran kényszerülnek arra, hogy másodállást vállaljanak – legyen az kocsmai munka, tanítás vagy éppen szellemileg kirabló irodai adminisztráció –, ami felemészti az alkotóerejüket.

Alapjövedelem – a kiút a csapdából?

A megoldást az író az alapjövedelemben látná. Ez mentesítené az alkotókat attól, hogy olyan munkát vállaljanak – kocsmában vagy szellemileg kirabló állásban –, ami felemészti minden alkotóerejüket. Az alapjövedelem gondolata nem új: a világ számos országában kísérleteztek vele, és a kreatív szektor szereplői gyakran a legnagyobb nyertesei egy ilyen rendszernek. Finnországban 2017-2018-ban végzett kísérlet során az alapjövedelem növelte a résztvevők jólétét és kreativitását, bár a foglalkoztatási hatások vegyesek voltak.

Magyarországon az alapjövedelem bevezetése radikális lépés lenne, de a kreatív ipar fellendítésének egyik lehetséges eszköze. A Tisza-kormány eddigi reformjai – a jogállamiság helyreállítása, a korrupcióellenes intézkedések, a gazdasági átláthatóság növelése – elsősorban a makroszintű problémákra koncentráltak. A kultúra területén azonban még sok a tennivaló. A kormány ígéretei között szerepel a független kulturális szektor támogatásának növelése, de konkrét intézkedések – például az alapjövedelem vagy a szerzői jogdíjak reformja – még nem születtek.

Mit tehet a Tisza-kormány? – Reformlehetőségek a kultúrában

A Tisza-kormány számára a magyar irodalom megélhetési válsága egyszerre kihívás és lehetőség. A kihívás abban rejlik, hogy a NER éveiben a kultúra területén kialakult függőségi viszonyokat nehéz felszámolni. A lehetőség pedig abban, hogy egy jól átgondolt kultúrpolitika – amely az alkotók megélhetését helyezi a középpontba – hosszú távon megerősítheti a magyar irodalom nemzetközi versenyképességét is.

A lehetséges reformok között szerepelhet:
- Az NKA pályázati rendszerének átláthatóbbá tétele és a független kiadók támogatásának növelése.
- A szerzői jogdíjak minimális szintjének emelése – akár törvényi úton.
- Az alapjövedelem kísérleti bevezetése a kreatív szektorban – például egy 100 fős pilot program formájában.
- A könyvesboltok hálózatosodásának szabályozása a kisebb kiadók piacra jutásának elősegítése érdekében.
- A közmédia szerepvállalásának növelése a kortárs irodalom népszerűsítésében.

Ezek az intézkedések nemcsak az írók helyzetén javíthatnának, hanem a magyar kultúra egészének megújulását is elősegítenék. A kérdés az, hogy a kormány hajlandó-e szembenézni a „kapitalista verkli” és a politikai csapda kettős kihívásával – vagy a reformok csak a felszínt kaparják majd.